2013-10-05

CSUDÁS KOR. (1912)

Rákosi Viktor cikke következik 1912-ből:
Hurrá! Sasszárnyakon repül előre az emberiség. Kemény koponyájával már keresztül töri a felhőket s száll föl a csillagok felé. Hihetetlen, micsoda tehetségek vannak beraktározva az emberi agyvelőbe. Ki tudná megmondani, hogy minő eszmék szunnyadnak még a különböző koponyákban? És ezek a koponyák micsoda meglepetésekkel fognak szolgálni az emberiségnek? Óriási, hogy a világ az utolsó harminc év alatt mekkora változáson ment keresztül. Mi lehet annak az oka, hogy a világ csak most indult egyszerre ilyen rohamos fejlődésnek? Nagy festők, szobrászok, költők századok, sőt évezredek előtt is voltak, még nagyobbak, mint ma. Geniális építészek és matematikusok is voltak még az ókorban, de a gépészeti tehetségek csak a XIX. században kezdtek megszületni. Mi ez? Véletlen? Az ismeretlen teremtő erőnek szeszélye? Vagy el kellett érnie az emberiség fejlődésének egy bizonyos fokot, hogy ezek a tehetségek megszülethessenek? Ezen lehet filozofálni, spekulálni, de kitalálni és feleltet adni rá nem lehet.
Elkábulok a csudálattól, ha végig gondolok az én arasznyi életem nevezetes találmányain. Ha fölidézem emlékezetemben a lóvasút korszakát, azt hiszem hamarjában, hogy ez talán Domiciánus római császár idejében lehetett. Pedig még harminc esztendeje sincs annak, hogy a villamosok helyett lótól húzott vagónok baktattak Budapest utcáin. A lovakon csöngettyű, a kocsis kezében egy kürt, melyet bánatosan megfújt, mikor a síneken ténfergő közönséget figyelmeztetni akarta. Akkor a város egész élete ötvenszerte lassúbb tempóban folyt, mint most. Akkor a lóvasut adta meg a taktust, mindenki olyan lassan, álmosan mozgott, mint ez a közlekedési eszköz. Ha most a villamos rosszul közlekedik és megakad, az egész város föl van háborodva és dühöng. A lóvasút idejében leszálltunk és gyalog folytattuk utunkat, anélkül, hogy nevezetesebb késedelmet szenvedtünk volna. Akkor, a ki sietett, konflisra vagy fiakkerre ült s csak aki ráért, az szállt lóvasutra. Tehát nem sietségből, hanem puszta tunyaságból.
Most már én sem tudom magamat beleképzelni a telefon nélkül való időbe, annyira hozzászoktam a használatához. Harminc év előtt még tréfás elmefuttatásokat irkáltunk arról, hogy Amerikában olyan távolságokra, mint Budapesttől Soroksár, dróton keresztül beszélgetnek egymással az emberek. [...] Ma ezt mindenki természetesnek találja s nem becsüli többre, mint a gyufát. [...] A tisztes hordás-mesterségre ez mérte a legelső csapást. De átalakította az újságírás mesterségét is.
Mint a telefonnal kapcsolatos kuriózumot, említsük a telefonhirmondót, mely ránk nézve azért duplán nevezetes, mert magyar találmány. És ezek után tegyünk egy nagy ugrást, dobjuk félre a drótokat és említsük mindjárt a drót nélkül való táviratozást. Ezt tartom a lefolyt harminc esztendő legészbontóbb találmányának, melynek jövő fejlődése egyszerűen kiszámíthatatlan. Mióta ezt látom, vakon hiszem, hogy a tudósok ki fogják találni az idegen csillagokkal való közlekedést. Azt talán nem, hogy átrepülhetünk más égi testbe, hanem azt mindenesetre, hogy üzeneteket fogunk váltani a Marssal és egyéb csillagokkal.
[...] Itt említem fel a kinematográfot, mely szintén bámulatraméltó megvillanása az emberi elmének. Ez a történeti jelenetek minden mozdulatát elteszi a hálás utókor [= vagyis Te, aki ezt olvasod] számára. Ez is olyan találmány, amely szakadatlan fejlődésben van. Immár azon törik a fejüket, hogyan lehetne megcsinálni, hogy a mozgófényeképek alakjai ne csak mozogjanak, hanem beszéljenek is. Ha ezt kitalálják, akkor erős konkurenciája lesz az igazi színházaknak.
[...] Amit Jules Verne és Jókai dolgozószobájuk csöndjében megálmodtak, az valósággá vált. Tenger alatt járó hajók rettegtetik a halak világát s a levegőben ember által igazgatott gépmadarak zörögnek. Ezekről se álmodtunk ezelőtt harminc esztendővel, amikor még megcsodáltuk a gázzal megtöltött léggömböket. És ne feledjük, hogy a repülés tudományának még csak a legkezdetén vagyunk. Az utánunk következő generáció ebben a tekintetben hatalmas dolgokat fog megérni. Minden nap új meglepetéseket hozhat. Egyelőre ki sem lehet számtani, hogy a légi közlekedésnek kifejlődése hogyan át fogja alaktani a világot. Lehet, hogy minden háborút lehetetlenné tesz. Lehet, hogy még egy véres levegői háborút fognak megvívni s azután meglesz a világbéke. De valószínűbb, hogy a repülés annyira elmossa a határokat és annyira közel hozza egymáshoz az embereket, hogy minden nagy pusztító összeütközés lehetetlenné válik.
[...] Mit tegyek még hozzá ehhez a csodálatos képhez, mely előttem kibontakozik? Legföljebb azt, hogy a földnek sincsenek már az ember előtt kiderítetlen titkai. Íme, Peary az északi sarkra tette a lábát. Afrika mappáján sincs többé fehér folt s a fekete világrészt teljesen az európaiak vették hatalmukba. A rejtelmes Tibetnek sincsenek többé előttünk titkai s a dalai láma kénytelen megalkudni a tolakodó fehérekkel. A közlekedési eszközök annyira fejlettek, hogy hat nap alatt Amerikába lehet jutni s Pekingbe tizenkét nap alatt eljutok, ki sem szállva kényelmes hálókocsimból. Most építik a másik hatalmas vasutat Kairó és Fokváros között, mely Afrika kellő közepét szeli át. Így foglal el mindent az emberiség géniusza, mely soha nem álmodott fényességgel és tökéletességgel ragyog az ámulók szeme előtt. Valóban, mikor ezt látom, csak egyet sajnálok: azt, hogy már lassankint megöregszem és kifelé megyek ebből az érdekes világból és már nem sokáig láthatom az emberi elme káprázatos diadalait... De elszédül a fejem valahányszor arra gondolok, hogy mi lesz itt száz év múlva?
P.s.: Ebből a cikkből jött az ihlet a blog címéhez.

1 comment:

  1. Persze miért várjuk, hogy megépüljön az afrikai vasútvonal, amikor még Helsinkibe se lehet vasúton utazni.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Rail_Baltica

    Talán 2023-ra, talán. Mondjuk biztos előbb, mint a Rákóczi térről a Gellért térre.

    ReplyDelete